Bevallom őszintén: én tapizós vagyok.

Mármint nem a perverz típus, hanem az, aki bátran mer hozzáérni kollégákhoz, üzleti partnerekhez, tréning résztvevőkhöz. Na, nem dörgölőzöm, simogatok – kapnék is az arcomra csattanósat –, hanem érintek, vállon veregetek, pacsit adok, vagy éppen masszírozok. Hú, ez így erősen hangzik. Látom, amint visszatántorodnak leendő tréningrésztvevőim…

Elmondom, miért ez a „coming out”: A múlt héten telefonos értékesítés tréninget tartottam egy teljesen új csapatnak. 1-2 hete léptek be a céghez. A tréning nem csak a telefonos zsonglőrködésről szólt, hanem a céges kultúrát, a csapatot is alapoztuk. Amikor arra terelődött a szó, hogyan kezeljék majd a stresszt és a lelki megpróbáltatásokat, az összenevetésről, az óránkénti szünetekről, az „állj fel és sétálj egy kicsit óránként” témákról beszélgettünk. Majd az egyik pillanatban hirtelen odaléptem az egyik lány mögé, és pár mozdulattal masszíroztam egyet a vállán. A többiek arcán döbbenet és nevetés elegyedett egymással. Kommentáltam is:

„Amit most csinálok, azért beperelnének Amerikában. De én ezért szeretek Magyarországon dolgozni. Most nem történik ugyanis más, mint odaléptem egy másik emberhez, és testkontaktusba kerültünk. Oké, egy kicsit megmasszíroztam, de úgy látom, élvezte. 😉 Amit üzenni szeretnék nektek, hogy majd a „feszkós” hétköznapokban ne féljetek érintéssel is támogatást, erőt vagy vigaszt adni egymásnak. Egy vállveregetés vagy összepacsizás egy sikeres hívás után rengeteget számíthat a két ember közötti kapcsolatban és az emberi munkahelyi légkör kialakításában. Éppen egy multinál.”

Persze, ne értsék félre a kollégák az érintést! De éppen az a baj, hogy manapság már annyira elhidegültünk egymástól a munkahelyen, hogy majd’ hogy nem zaklatásnak (vagy izgatásnak) vesszük, ha valaki hozzánk ér. Én olaszos nagycsaládban nőttem fel: 3 testvérem volt 64 négyzetméteren. Mi akkor is egymáshoz dörgölődztünk, amikor nem akartunk. 🙂 Lehet, hogy ezért is örülök annak, hogy a GROW-ban az érintést nem tabuként, hanem hétköznapi kommunikációs eszközként kezeljük. Amikor ócska kedvem volt, megölelt a kolléganőm, amikor sikertől ugrándozva galoppozott be egyik férfi kollégám, mert most tudta meg, hogy kisbabája lesz, akkor átkaroltam és meglapogattam a vállát. Egyébként itt a cégben mi rendszeresen érintkezünk egymással. Mármint tapizásilag. Mármint semmi erotika. Na, értitek…

Tapasztalom és hiszem, hogy ez baromi jó. Adni is, kapni is. Ezért hirdetem a tréningeken is ennek a jelentőségét. Néha masszírozással, néha bodywork gyakorlatokkal. Megküzdve az első pillanatokban rosszalló tekintetekkel, a röhögéssel és a „na, ne szórakozz már” megjegyzésekkel. Aztán valahogy pár perc után rákapnak az emberek az ízére.

Pedig a tapinak nem csak íze van, hanem hormonja is. Ez a boldogsághormon vagy endorfin. Amikor megérintenek, elönti a te agyadat is az endorfin. Átmossa az idegsejteket, mint a meleg tenger a lábujjadat a homokos tengerparton. És ez jó. Sőt, hasznos. Jobban és gyorsabban működik tőle az agy. Sőt, a kisbabák és a kisgyerekek, ha nem kapnak elég simogatást, akkor nem csak az IQ-juk, de a társas készségeik (EQ-juk) is sérülnek: pl. agresszívvé válnak (ezt először majom kísérletekben írták le). Ám, akik sok tapizással nőnek fel, azoknak tudományosan bizonyított tény, hogy gyorsabb a kognitív fejlődésük; az idegsejtjeik osztódása és összekapcsolódása, és az egészségük. Most jövök rá, miért dögönyözöm és puszilgatom örökké a lányaimat. ;o)

Összefoglalva:

• Tapizás = Gyorsabb gondolkodás
• Tapizás = Jobb érzések a munkahelyen

Én receptre írnám fel mindenkinek: Napi egy tapi – étkezés előtt vagy után vagy közben.:)