Úton a cél felé

Tegnap a szemem előtt halt meg egy ember.

Minden szépen indult. Sőt. Nagy nap volt tegnap, mert 5 éves Lili lányom a nőiesség új szakaszába lépett: névnapi ajándékként belövettük a fülét. Gyönyörű, rózsaszín csillogó kis virág a fülcimpában. Öröm és boldogság a reggeli búcsúpusziban.

Autóval mentem dolgozni az M2-esen, mint rendesen. Előttem hosszú kocsisor haladt, ami láthatóan egyre lassult: 90, 70, 50 km/h. És ekkor az orrom előtt 3 kocsival egy nagy CSATTANÁS. 2 autó egymásba rohant. Egy kis teherautó jobbra pördült meg, egy személyautó pedig balra sodródott át a szemben lévő sáv melletti murvára. Vazze! Autót leállít, vészvillogót bekapcsol, Marci rohan a hátulról teljesen összenyomott kocsihoz. Az autóból egy férfi kászálódik ki az első ülésről. Mögötte egy nő ül rémülten (valószínűleg a felesége), hátul a nő mellett egy 10 éves forma kislány összepréselődve, mivel nekinyomta az ütközés az első ülésnek. Az első ülésen pedig a (szerintem) nagymama mozdulatlanul a sebváltóra dőlve. Több jó szándékú ember is megállt, és odarohant segíteni. Hívom a mentőket. Ekkor nézek a rendszámra, és tudatosul, hogy egy lengyel (valószínűleg nyaralni induló) család tragédiája pereg a szemem előtt. Mentők majd jönnek. Apuka nem sérült meg. Anyuka kitápászkodik a kocsiból. A hátra beszorult kislányt nagy nehezen kiszedik a szülők. A lába vérzik és sokkos állapotban van, de láthatóan nincs nagy baja. Csak a csoda mentette meg, mert az ő oldalán teljesen összeroncsolódott hátulról és az ajtajánál a kocsi. A csoda mellett az oldalvédelemmel ellátott, profi gyerekülést is az imájukba foglalhatják majd. Az anyósülésen a nagymama azonban mozdulatlan. Benyúlok a hátsó, összeroncsolódott ablakon keresztül, hogy megnézzem a pulzusát. Nem érzem azt, amit kellene… Ekkor rohan mellém egy fiatal hölgy, hogy ő mentőorvos, és éppen itt ült egy kocsiban. Ő erősíti meg, hogy a nagymama meghalt.

A szemem előtt halt meg egy ember. Egy pillanat, és vége az életnek.

Történt még egy-két dolog, aztán elhajtottam. Ott, a balesetben tiszta fejjel és higgadtan tudtam segíteni (biztos számított a biológia diploma). Az autóban ülve azonban – már Pest határában – láttam szembe jönni a gyermek mentőt, amit én hívtam ki a balesethez. Az oldalára az volt írva: Szent Márton Gyermekmentő. Na, ekkor bőgtem el magam a volánnál.

Szerencsére nem tréningem volt aznap. Nagyon jó volt bent a GROW-ban a kollégák együttérzésébe temetkezni, és kisírni, ami feljött. Aztán töltődni fel, szépen-lassan. Nekem is családom van (2 kislány), én is vezetek, én is élek – én is halok.

Aztán magam elé bámulva készülni kezdtem a hétfői sales vezető tréningemre. Az egyik téma a célkitűzés és a teljesítmény-menedzsment. Ekkor rongyolt be Zsiga barátom és kollégám. Váltottunk pár szót, aztán Gandhit idézte: „Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod! Tanulj úgy, mintha örökké élnél.” Hát igen. Élj úgy… Célozz úgy… Reggel a fogmosás közben gondolj a napodra úgy… Tervezd meg az életed úgy…

Ezzel a gondolattal átalakulnak a prioritások. Mint amikor valaki megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg (anno édesanyám), és elkezdi tűéles szemmel látni, hogy mi az, ami VALÓBAN fontos neki. Milyen célokat akar elérni még, amíg lehet.

Velem szerencsére nem ez történt, de a mai baleset kapcsán ráeszméltem, mi fontos igazán. Nálam ma új időszámítás kezdődött.

Zárásként néhány tréneri kulisszatitok – immár az új időszámításban megtartandó hétfői sales vezető tréningemről: Biztosan lesz baleset sztori, lesz Gandhi idézet, lesz Steve Jobs Diplomaosztó beszéd a halálról és arról, mire gondolt minden reggel a tükörbe nézve az Apple alapítója, és lesz Daruma baba készítés.

A Daruma baba figyel téged

A Daruma baba sztorijával fejezem be a bejegyzést; a súlyos kezdés után alapvetően pozitívan a jövő felé fordulva. Japánban céljaik elérése érdekében az emberek  egyszemű Daruma babát készítenek. Az üresen hagyott szemek közül az egyik (bal) szemet akkor festik ki, amikor egy cél, kívánság megfogalmazódik bennük. A kéz és láb nélküli fejet ezután kiteszik a polcukra vagy az íróasztalukra. Onnan nézi őket szigorú (fél)szemmel: „Mit tettél ma a célodért, he?” Ez ösztönzi őket előre és előre. Amikor elérik a céljukat, teljesítik a fogadalmukat, a baba másik szemét is kifestik szertartásosan.

Amikor vendégségbe megy valaki Japánban, sokszor nem a családi fotókat nézegetik, hanem a Daruma babákat. Ennek kapcsán elegyednek beszélgetésbe a vendéglátó egy-egy fontos célja, életeseménye kapcsán. Azt mondják, nincs nagyobb szégyen egy japán számára, mint hogy sok fél szemű Daruma baba figyeli őt mindennap a polcán.

Te hogyan vágsz neki a holnap reggelnek?