A legErőssebb magyar

Az előző blog bejegyzésem utáni napon felhívott az egyik kedves ügyfelem: „Marci, ugye tudod, hogy folytatnod kell?”

Tudtam, de túl sok érzelem volt bennem. Egy mécses mellett megkönnyeztem őt (többek között e zene kapcsán). Most már nyugodtabb vagyok. Jövök is a folytatással.

Az események hallatán komoly vitába keveredtem néhány kollégámmal. Szerintük az expedíciós hegymászás és a drogozás hasonló kategória, és addiktológussal lehetne/kellene kezelni. Hát nem! Láttam és ismertem Zsoltot, és más mászókat is. Valóban szenvedély él a szemükben. Ahogy Palya Bea írta Zsoltról: „Hegy-nézésű lettél, a tekintetedet elmélyítették a végtelen magaslatok, az arcodat megedzette a nap, a szél. Az otthonosság érzése mellett ijesztő borzongás is átjárt, ahogyan a nálad nagyobb erőkkel lejtett merész táncodra gondoltam.” Ugyanakkor ez nem csak fiziológiásan egészséges (ellentétben a bódító szerekkel), hanem pszichésen is. Hiszen nem történik más, mint a FLOW élmény átélése és annak újra és újra keresése. Csak már (kicsit) magasabb és magasabb szinten.

Mit üzen ma nekem Erőss Zsolt?

Nekem ő példakép. És így fogok mesélni róla a lányaimnak is. Ahogy Vincze Szabolcs, az expedíció szóvivője fogalmazott: „Zsolti, (…) hidd el, még az unokáim is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt, nagyapa barátja, hegyek óriása.”

Megkérdőjelezhetetlen példakép. Értékesítő vagy üzletember önmagamnak is. Ő követte az álmait. Volt bátorsága, ereje és kitartása, hogy ne adja fel. Jól élt (együtt) a kockázattal. „Én vajon milyen megmászhatatlan csúcsoknak megyek neki, hányszor fárasztom túl magam, játszom-e a veszéllyel, visszajárok-e embertelenül gyönyörű körülmények közé… Volt, hogy én is zuhantam, volt, hogy fulladtam, volt, hogy izgatott és inspirált a veszélyzónában való mászkálás.” – mondja Palya Bea, de ez a gondolat akár az egyik tréningemről is szólhatott volna. Nem meggondolatlan volt, vagy fanatikus, hanem elkötelezett. Elkötelezett a teljes élet iránt. Erőss Zsolt egy boldog ember („volt” nélkül, jelen időben – szándékosan). Lehet, hogy megszállott, de boldog. Teljes élete volt, amit ott fejezett be, ahol a legjobban szeretett lenni. A csúcson. “A kisfiúból férfi lett, a férfiből hópárduc, a havas lejtőből sziklafal, a sziklafalból meg a világ legmagasabb hegycsúcsa.” (Így fogalmazott a könyves blog írója).

Nagyság és emberség

Hogy lesz az erdélyi kisfiúból a legErőssebb magyar? Hogy lesz egy értékesítő vagy vezető kis lépéseiből nagy target cél?

Az egyik választ Kútvölgyi Pál, a Brokernet vezérigazgatója, Zsolt egyik szponzora fogalmazta meg szépen: „A magas AQ-val (Adversity Quotient / megpróbáltatás-kezelési képesség hányadosa) rendelkező ember aktív és sikerorientált, nem pedig passzív és kudarckerülő. Sok esetben ahelyett, hogy letörné, gátolná a kudarc, szinte nem is ismeri ezt a rosszul csengő szót. Számára inkább tapasztalat a sikertelenség, ami arra ösztönzi, hogy tanuljon a hibáiból. Ezek a tesztek a magas AQ-val rendelkező embereket „hegymászó típusnak” aposztrofálják. A mentálisan erős emberek már a csúcs elérésének pillanatában kiszemelik az újabb „meghódítandó hegye(ke)t”, hiszen tulajdonképpen ez élteti őket, ez ad értelmet és tervezhető keretet aktív életüknek.” Nekem milyen az AQ-m? És neked milyen az AQ-d?

A másik ok, ami miatt az unokáimnak is mesélni fogok róla, hogy milyen volt közösen előadni, egy tárgyalóban hegymászásról beszélgetni, vagy a K2-n készült videóit elemezni hátamon égnek álló szőrszálakkal az az, hogy nagysága mellett kicsi, szerény és emberi maradt. Földes András mászótársa így ír róla „Nem manír volt csendessége, és hogy közvetlenül, türelmesen viszonyult barátaihoz, hegymászótanítványaihoz, majd később rajongóihoz is. Előadásait ezrek látogatták, mert szavaiból nem saját nagyszerűségének tudata sugárzott, hanem a szeretet aziránt, aminek él.”

A hírnév vagy a csillogás olyan távol volt tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. Az élmény maga volt fontos: „Az a semmihez sem hasonlítható élmény, amit a magas hegyek közt él át az ember, ahogy méterről méterre emelkedve kiszakad a színes és zűrzavaros világból, és belekerül egy olyan rendszerbe, amelyben egyszeriben letisztult, érthető és világos lesz minden. Nincsenek színek, csak a hó fehérje és az ég kékje. Csak a fent van és a lent, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség.” (Szintén Földes András szavai.)

Láttam a céges előadásain vagy projektmenedzsmentről szóló beszélgetésein, hogy minden egyes lüke kérdésre türelemmel és mosolyogva válaszol. Az egyszerű emberek egyszerű kérdéseire is szívvel válaszolt. „Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera.”

Tibeti imazászlók

Az utolsó gondolatom, üzenetem a halálról szól.

Eszembe jut Lövey Imre, a tréning szakma egyik alapító atyja, aki tavaly szeptemberben ment el tőlünk. Egy pénteki napon saját tréning cége belső értekezletén becsukta a szemét, és elment. Én is így szeretnék meghalni vagy csendben elaludva, feleségem vagy lányaim kezét fogva. Emberhez méltóan.

Zsolt a halálról így tanított egyik interjújában: „Régebben sokkal közelebb volt az emberekhez a születés, a halál, a közösség együtt élte meg az ilyesmit. Ezek a dolgok mostanra eltávolodottak tőlünk, és olyan mintha nem is kéne, hogy az életünk része legyen. Tudnunk kell elfogadni, és közelebb engedni magunkhoz az elmúlást, még ha ez a kicsit önző, individualista társadalom úgy is viselkedik, mintha sosem kéne meghalnia. Mintha a vagyonfelhalmozás is arról szólna, hogy sose halok meg.”

Zsolt hegyeket látott maga előtt. Hegyeket emelt magában. És megmászta azokat. Először magában. Azután maga előtt a Himalájában. Én is látok „hegyeket” magam előtt. Hegyeket kell emelnem magamban. Azután megmásznom azokat. Zsolt most elment (átment?). De úgy ment el, hogy egy nagy hegyet emelt a szívemben. (E képpel Palya Beával vállalok közösséget.)

Zsolt sosem gondolta, hogy bármilyen tettével mások fölé kerekedett volna. Egyszerűen csak élt. Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét: felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál.

Isten veled, Zsolt! Találkozunk.

A cikkem szándékoltan iránytűként szolgál a sok Zsoltról megjelent netes cikk között az értékes tartalmak felé. Néhány idézetet és gondolatot is ezekből merítettem a források feltüntetésével (kivéve Palya Bea, Bernhardt Renáta és Szalay-Berzeviczy Attila Facebook bejegyzéseit).