A legutóbbi céges bulin együtt aludtam az egyik kollégámmal, Danival. Hogy ez miért fontos?
Akkor este hangzott el először Danitól, hogy az egyik ismerőse-rokona a prezi.com cég vezetője, akiknek a növekedését és gyarapodását évek óta figyelemmel kíséri. Felcsillant a szemem, mert én is így vagyok ezzel – bár csak egyszerű felhasználóként. Dani segített nekem, hogy szorosabbra fűzzem a kapcsolatot a céggel. (Ezúton is köszi, Dani! És bocs a fenti “coming out” miatt. Bár az együtt alvás csupán egy helyiségben alvást jelentett – egészen 15 percig, amíg Dani horkolása miatt költözőre fogtam… 🙂
Szóval, ez a bizonyos prezi.com egy 21. századi, nem lineáris prezentációs program. Egy kis magyar csapat immáron világsikerre vitt fejlesztése, ami nem más, mint egy vizuális, zoomolható, sztori keretben megjeleníthető, a kép és a szövegszerű információkat jól rendszerező eszköz, amely segítségünkre lesz a kertépítésben. A prezit egyébként én is büszkén használom munkában, magánéletben egyaránt, és jó szívvel ajánlom neked is.
A sales kertész bloghoz azért választottuk kiegészítésként a prezit, hogy a blog vizuálisan is erős legyen, és bejegyzéstől függetlenül adjunk egy eligazodást, hogy mit hol lehet megtalálni, ha valaki célzottan keres. Erre a prezi jó lehetőséget ad, hogy nyomon követhessétek a sales kert építését. Ráadásul még virtuális csoportmunkára is alkalmas, de erről majd később.
Egyelőre a kert határait, “veteményeseit”, a fő tématerületeket láthatjátok, ez fog majd szépen bővülni idővel…