Az egyik tréningemen malacom volt. Ugyanis malacot rajzoltam valamihez a Flipchartra.
A résztvevők pedig nekem estek, hogy az minden, csak NEM malac. Tehát a résztvevőknek nem volt malaca. 🙂
Azóta 3-szor is volt közös tréningünk, és rendre felemlegetik a „NEM malacot”. A hálátlanok. 🙂 Érdemes ezért szenvedni a rajzolással?
Jön a Karácsony, Szilveszter. Tisztáznom kell a malac-ügyet!
Méghozzá egy igazi malac szakértővel. Aki az én esetemben nem a böllér, hanem maga Strenner Szilárd. Kicsoda???
Az én karácsonyi ajándékom ugyanis az volt, hogy a sűrű 2015-ös év zárásaként végre 2 napot résztvevőként vehettem részt egy tréningen. Méghozzá Szilárd Vizuális Technikák tréningjén. Elméleti szakemberekből gyakorlati alkotóművészekké lényegültünk át. Feltűrt ingujjal, szügyig elmerültünk a betűktől, a jegyzetelésig, a rajzokon át a színezésig és a látvány-komponálásig egy varázslatos világban, amit mi magunk teremtettünk. (Mindig is irigyeltem a szomszédomat, asztalos barátomat, Ferit, aki a konyhabútorunkat, a kerítést és a hintánkat készítette. B@sszus, a te munkád eredménye kézzelfogható, látható, tapintható! És az én munkám? A kislányaimnak sem bírom elmagyarázni, mit is csinálok, és mi az eredménye.)
Visszatérve a teremtéshez. Vagy inkább Teremtéshez? (Karácsonykor is a születést, a kezdést ünnepeljük.) Ezen a tréningen olyan jó volt teremteni. És látni, és kézzel fogni az eredményét. Én azt gondolom, hogy nekünk, férfiaknak (embereknek) nagy szükségünk van a „fizikai munkára”. Amikor a kezünkkel alkotunk. A mamutvadászat és a bogyógyűjtés óta egyre inkább a fejünket használjuk a kezünk helyett. Laptop előtt ülünk, meetingelünk, ügyfelekhez járunk egész nap. Munkánk eredménye nem kézzelfogható. Ezért is imádunk bütykölni, a garázsban szerelni vagy mosogatni. Ott van eredmény! (Az asszony vagy a férj elismerő puszija is kézzel fogható eredmény! 😉
Hát ez volt az én karácsonyi ajándékom. A kézzel teremtés.
Az már csak a 2016-os évi tréning résztvevőim pechje, hogy a tanultakat kénytelenek lesznek majd a Flipchartjaimon viszontlátni: képekkel, ikonokkal, színesben – jobb agyféltekésen, érzelmekkel és hülyeséggel feltöltve. Csak azért is malackodni fogok!
Malacban gazdag boldog újévet és áldott karácsonyt kívánok neked is, kedves blog olvasóm!
Andrea Mezei
2015.12.23. at 07:04
Marci, nagyon tisztellek azért, mert utánamész a vágyaidnak és folyamatosan képzed magad. Tetszik, hogy a gyengeségeidet mindig erővé formálod. Jó a partnerednek lenni. 🙂
Puszi
A.