Így tanul az Y generáció

Az új évezred első évtizedében munkába lépő fiatalok (értékesítők és vezetők) képviselik az első generációt, akik a digitális, új világban nőttek fel. Egész életüket úgy élték le, hogy számítógépek, videojátékok, digitális zenelejátszók, videokamerák, mobiltelefonok és más hasonló játékszerek – a digitális kor vívmányai – vették körül őket. Napjaink végzős egyetemistái például életükből kevesebb mint 5 000 órát töltöttek olvasással, de több mint 10 000 órát játszottak videojátékokkal (hogy ne is említsük azt a 20 000 órát, amelyet TV nézéssel töltöttek). A számítógépes játékok, az elektronikus levelezés, a mobiltelefon és az internetes üzenetküldő programok (facebook, Skype, MSN) mind életük részévé váltak. Őket nevezzük “digitális bennszülötteknek”.

Ezzel szemben létezik a “digitális bevándorló”. Ő a tanulása során alkalmazkodik a környezetéhez – mint minden bevándorló, egyesek jobban, mint mások -, de bizonyos mértékig mindig megtartja „akcentusát”, azaz fél lábbal a múltban él. A „digitális bevándorló akcentus” abban nyilvánul meg, amikor első gondolatunk helyett csak második az Internet, amikor információra van szükségünk, vagy amikor elolvassuk valamelyik számítógépes program kézikönyvét, és nem abból indulunk ki, hogy úgyis rájövünk, hogyan működik használat közben. Az idősebb generáció másképpen szocializálódott, mint gyermekeik, és most tanulja az új nyelvet. Márpedig az a nyelv, amit életünk során később tanulunk meg, agyunk más részében raktározódik.

Százával mondhatunk példákat a digitális bevándorló akcentusára. Ezek között lehet az e-mailek kinyomtatása (ha a titkárnővel nyomtattatjuk ki az e-maileket, az még „markánsabb” akcentusról tanúskodik); a dokumentumok kinyomtatása átolvasáskor, javításkor (ellentétben a képernyőn való olvasással); a munkatárs behívása az irodába, ahhoz, hogy megmutassunk egy weblapot (ellentétben az URL átküldésével e-mailben). Biztos vagyok benne, hogy könnyen találhatunk saját környezetünkben is egy-két konkrét példát. Személyes kedvencem a „Megkaptad az e-mailt, amit küldtem?” telefonhívás. Azok közülünk, akik digitális bevándorlók, nevethetnek – és nevetnünk is kéne – magunkon és az „akcentusunkon”.

De ez nem csak vicc. Ez nagyon komoly, mert a vállalati (értékesítő) képzés legnagyobb problémája napjainkban (és a jövőben ez erősödni fog), hogy a digitális bevándorló trénerek, akik régi, elavult nyelvet beszélnek (a digitális kor előtti nyelvet), azon kínlódnak, hogy egy olyan csoportot tanítsanak, akik egy teljesen más, új nyelvet beszélnek. Ez egyértelmű a digitális bennszülöttek számára: korábban az iskola gyakran olyannak tűnt nekik, mintha erős akcentussal rendelkező, érthetetlen külföldiek tartanák az órákat. Sokszor nem értették, amit a bevándorlók mondtak. Különben is, mit jelent az, hogy számot „tárcsázni”? Ahhoz, hogy belássuk, hogy ez valóban radikális perspektíva, nem csak egy eltúlzott példa, bemutatunk egy példát a problémák közül.

Bennszülött kontra bevándorló

A digitális bevándorlók szerint a tanulás nem lehet szórakozás (vagy nem kellene annak lennie). Miért is ne gondolnák így, hiszen fejlődésük korai szakaszában nem a Sesame Street (Szezám utca) könyveivel, filmjével, e-játékaival és honlapjával tanultak? Ellenben a digitális bennszülöttek megszokták a hipertext és a letölthető zene azonnaliságát, a telefont a zsebükben, a könyvtárat a hordozható számítógépükön, az üzenetküldő programokkal átlőtt azonnali üzeneteket. Életük túlnyomó részét (ha nem az egészet) hálózatban töltötték el. Nincs türelmük előadásokat hallgatni, nincs türelmük a lépésről-lépésre logikához és az „elmondom-és-visszakérdezem” tanításhoz. A digitális bevándorló tréner azt feltételezi, hogy a tanuló menedzserek olyanok, mint amilyenek korábban voltak, és hogy azok a módszerek, amelyek akkor működtek, amikor ő járt képzésekre, a mai fiatal kollégákkal is célravezetők. De ez a feltételezés már nem állja meg a helyét. Napjaink és a jövő új menedzserei mások.

A „hagyományos” tartalom körébe tartozik az olvasás, írás, számtan, logikus gondolkodás, a múltbeli írások és eszmék megértése stb. Minden, ami egy szokásos oktatási és tréning tervben megtalálható. Mindez természetesen továbbra is fontos, de egy másik korszakból származik. Ezeknek egy része továbbra is fontos marad (ilyen pl. a logikus gondolkodás), de más részei (talán felhozhatjuk példának az iskolából az euklidészi geometriát) veszítenek fontosságukból, ahogyan ez megtörtént korábban a latin és a görög nyelvvel.

A „Jövő” tartalma nem meglepő módon nagyrészt digitális és technikai jellegű. A szoftver, hardver, robotika, nanotechnológia, genetika stb. ismeretek mellett ide értendő az etika, a politika, a szociológia, a nyelvismeret és még sok más dolog, ami ezekkel jár. A „Jövő” tartalom hihetetlenül érdekes a mai tanuló számára. De hány digitális bevándorló tréner vagy sales vezető van felkészülve arra, hogy ilyen tartalmat tanítson?

(…)

Jó pár éve a marketingeseknek támadt egy briliáns ötletük. Megfigyelték, hogy a CAD szoftverek felhasználói szinte kizárólag 20 és 30 év közötti férfiak. „Miért ne csinálnánk egy oktató videojátékot?” – mondták. Marc és csapata pedig megalkotott számukra egy FPS (First Person Shooter) jellegű játékot – ez leginkább a kereskedelemben kapható Doom vagy Quake játékokhoz hasonlítható. A neve „Monkey Wrench Conspiracy” lett, magyarul „A majom csavarkulcsa összeesküvés”-re fordíthatnánk. A játékos egy intergalaktikus titkosügynök bőrébe bújik. Feladata, hogy megmentsen egy űrállomást a gonosz Dr. Monkey Wrench támadásától. Egyféleképpen lehet legyőzni a gonoszt: a CAD program segítségével új eszközöket kell építeni, fegyvereket kell megjavítani, és robbanó csapdákat kell hatástalanítani. Az oktatóprogram egy órányi játékidőt tartalmazott és 30 „feladatot”, ezek megoldásának ideje 15 perctől több óráig is eltarthatott, a játékos felkészültségétől függően.

A Monkey Wrench hihetetlenül sikeres lett, rengeteg fiatal érdeklődését keltette fel a CAD szoftverek iránt. Ma széles körben használják mérnökhallgatók világszerte, a játék több mint egymillió példányban kelt el, több nyelvre lefordították. Míg magát a játékot Marc csapatának digitális bennszülött alkalmazottai könnyűszerrel kitalálták, a tartalmat a professzorok nagyon nehezen tudták összeállítani – hiszen ők az olyan tanfolyamok tartásához szoktak, amelyek az „1. Lecke – A felhasználói felület” címmel kezdődnek. Ehelyett a tananyagfejlesztők azt kérték, állítsanak össze fokozatosan nehezedő feladatokat, amelyek megoldásához használni kell a megszerzendő képességeket. A professzorok 5-10 perces filmeket készítettek a kulcsfontosságú fogalmak illusztrálására; erre a tananyagfejlesztők azt kérték, a filmek ne legyenek hosszabban 30 másodpercnél. A professzorok erősködtek, hogy a tanulóknak mindent a megfelelő sorrendben kell csinálniuk. A fejlesztő csapat azt kérte, engedjék meg a véletlenszerű elérést. Az idősebbek szokványos, lassú oktatási tempót akartak, a fiatalok gyors, fordulatokban gazdag cselekményt (ehhez szerződtettek egy hollywoodi forgatókönyvírót). Az idősek leírásokat akartak; a fejlesztők számítógépes videókat. A professzorok hagyományos pedagógiai szövegezést akartak „tanulási célok elsajátítását”, (pl. „Ebben a feladatban a következő készségeket sajátíthatja el…”); a fiatalok teljesen el akarták kerülni az oktatás ízű szövegezést.

A végén a professzorok és a beosztott fiatal tananyagfejlesztők gyönyörűen megoldották a kihívást, de a hatalmas gondolkodásmódbeli eltérés miatt ez kétszer annyi időbe telt, mint ahogy azt tervezték. Mikor mindenki látta, hogy ez a megközelítés működik, az új „digitális bennszülött” módszertan egyre több tárgyuk oktatásának lett alapja – játékokkal vagy azok nélkül -, és fejlesztéseik sebessége jelentősen megnőtt. Hasonlóképpen át kell gondolni a vállalati kurzusokat minden szinten. Annak ellenére, hogy a legtöbb szórakoztató tanulás („edutainment”) irányába tett kísérlet kudarcba fulladt – nem volt sem oktató, sem szórakoztató – megvan a lehetőség, hogy sokkal jobbat csináljunk.