RSS

Superman kellékek

16 nov

Ha nincs otthon piros köpeny és alsógatya…

Clark Kent, azaz Superman sikere – biztos vagyok benne -, hogy szuper ereje mellett piros köpenyének és gatyájának, mellkasán feszítő S betűjének és a homlokába lógó “Kozsós” tincsének is köszönhető. 🙂

Mit tegyen az egyszeri értékesítő, ha se köpenye, se piros gatyája, de még haja sincsen? Mitől lesz mégis ő az ügyfél (hősnő) megmentője?

Erre kaptam leckét örökbefogadott értékesítőmtől. Amikor először találkoztunk: 90 kg csupa izom, borostás arc, kopasz fej, mosoly nélkül kissé morcos fizimiska.

2 héttel később viszont felkerült a “varázs szemüveg”! 90 kg izom + borostás arc + kopasz fej + fekete, szögletes kamuszemüveg dioptria nélkül.

Az ügyfél hölgyek halk, elfojtott sikkantással fogadták (saját szememmel láttam, és kicsit irigykedtem is ;o). “Hú, de jól nézel ki.” “Nagyon intelligens fejed lett!” “Tiszta tanárbácsis, de nekem bejön.”

És ami még fontosabb: a napi 20-30 ezres forgalom helyett napi 100-200 ezres megrendelés egy héten át szemüveggel. Nem rossz… (Főleg, hogy ez is az Örökbefogadás projekt része.)

Sokan sokat írtak már az ápolt külső jelentőségéről az értékesítésben. Én most mégsem ezt, hanem az apró kellékeket emelném piedesztálra. 2 évvel ezelőtt én magam is azzal a kisebbségi érzéssel küzdöttem, hogy vékony testalkatommal és baby face arcommal, hogyan leszek méltó partnere a kereskedelmi igazgatóknak (nagy autó, drága óra, magas ló, összeráncolt szemöldök, dollár pupilla stb.). Ekkor javasolta egyik tanító mesterem, Tóth Zoli (nála is nagy autó stb.), hogy Marci, 2 dologra van szükséged: szakáll és szögletes szemüveg. Megfogadtam a tanácsokat, és még tovább is mentem: 2 év alatt jó sok ősz hajszálat növesztettem, ami szintén öregít, bölcs kinézetet kölcsönöz.

Ki tudja? Azt mondják. Hát legalább ennyi, ha már nincs itthon piros köpeny és alsógatya…

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2012.11.16. hüvelyk Az értékesítő

 

Címkék: ,

One response to “Superman kellékek

  1. Kiss Viola

    2012.12.03. at 15:17

    Nagyon érdekes, hogy mennyit számít a külső egy értékesítőnél… Én például – még értékesítőként is- irtózom a öltönyös, fehér inges, aktatáskás értékesítőktől, úgy érzem magam velük szemben, hogy “felvették nekem a munkaruhát” és most jönnek eladni, aztán ha eladtak, visszavedlenek valódi emberré. Sokkal jobb, ha egy szinten vagyunk még öltözködésben is, ő sem és én sem öltözöm túl, hiszen nem alá-fölé rendeltségről beszélünk, hanem partnerkapcsolatról(ideális esetben). Egy jó kiválasztott szemüveg sokat tud dobni minden arcon és tényleg komolyabban veszik az embert. (sajnos ez már saját tapasztalat)

     

TE MIT GONDOLSZ ERRŐL?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt szereti: